Kriszt László negyven éve él Angyalföldön. A színházi rendező-koreográfus mindig kitalál valamit. Rendezett már a kerületben időseknek szóló estet, és a népszerű színész, Zana József visszatérését is segítette. Most régi vágyát próbálja megvalósítani: társaival javaslatot tettek az „Európe Ballet 27” megalakítására.

Mint azt Kriszt László lapunknak elmondta, magyar táncrendezők és koreográfusok „Europe Ballet 27” néven tettek javaslatot az Európai Unió legmagasabb szinten lévő kulturális vezetőinek egy egyedülálló összeurópai kulturális program megvalósítására.

 

– Egy régi ötletünkről van szó, amelyet nemrég adtunk be egy európai uniós pályázatra – mondta Kriszt László. – Megalakítanánk Európa első közös nagy balett-társulatát, amelyben 27 tagország 1-2 táncossal venne részt, valamint a társulásra váró öt tagjelölt is képviseltetné magát. A „Europe Ballet 27” résztvevői az első év első felében összeszoktató modern- és klasszikusbalett-tréninget, valamint koreográfiai stílusgyakorlatokat tanulnának. A második felében elkészülne az első közös nagy modern balett, a George Gershwin életét feldolgozó „Gershwin Story”. A második évben egyéves turnén venne részt a „Europe Ballet 27”, és minden európai uniós fővárosban bemutatkozna. Ez óriási lehetőség lenne a magyar kultúrának, táncművészetnek.

Persze két év múlva sem eresztenék szélnek a társulatot, hiszen a „Europe Ballet 27” irányítását a harmadik évben átvennék egy másik tagország legkiválóbb rendezői, koreográfusai, díszlet- és jelmeztervezői.

 

– Attól, hogy végül európai uniós pályázatból próbáljuk megvalósítani, ez egy igazi magyar program. Pályázatunkban ragaszkodtunk ahhoz, hogy az első két év magyar alkotók közreműködésével (rendezés, koreográfia, jelmez, díszlet, fénytervek) valósuljon meg. Nálunk készülnének a koreográfiák, az egész estés táncelőadás, és hát maga az ötlet is magyar alkotóktól származik. A pályázatba bele is írtuk, hogy „mi szeretnénk magyarok maradni, de európai magyarok”.

És hogyan lehet majd ennyi ország táncosát összefogni?
– A balett formanyelve francia, a modern táncé angol, tehát ez nem probléma. Ami pedig a sokszínűséget illeti, pont ez a lényeg, hiszen a 27 tagállam táncosai hozni fogják saját nemzeti tradícióikat, s ennek hihetetlenül nagy művészi ereje lesz. Mert pont ez jelképezi Európa sokszínűségét és művészeti erejét.